Pétervárad
Péterváradot elfoglalják a törökök.
Pétervárad elfoglalása 1526. július 28-án következett be, mely a mohácsi csata egyik hadászati előzménye volt. Pétervárad a „második Nándorfehérvár” a déli végek kulcsának eleste után (1521) lett fontos végvár a Délvidéken. Az ostromot a nagyvezír vezette, míg a vár mellett Tomori Pál néhány ezerfős csapatával próbálta zavarni az ostromot, de az erősséget nem tudta felmenteni, mely végül elesett.
1521-ben I. Szulejmán szultán hadat üzent Magyarországnak. A szultán tett ugyan ajánlatot II. Lajosnak, hogy hódoljon meg, s serege szabadon vonulhasson Bécs ellen, de a király mégis inkább az ellenállást választotta.
Magyarország ellenben abszolút készületlen volt a háborúra. Az állam anarchiába süllyedt, mert megerősödtek a főúri oligarchák, akik ádáz küzdelmet folytattak egymás ellen. A törökök alig akadt valaki, aki egységesen lett volna kész fellépni. Szapolyai Jánoserdélyi vajda a király és a nádor Báthory István miatt érzett gyűlölete okán alig vett részt a török elleni harcokban a királyi haderőben, ehelyett külön háborúskodott a törökkel.
Tomori Pál kalocsai érsek, aki jó katona volt, de mérhetetlen nehézségekkel nem tudott megbirkózni. A magyar hadsereg többségében elavult, rosszul felszerelt egységekből (bandériumokból) állt össze.
A háború kezdetén a török hadsereg ostrom alá vette Nándorfehérvárt. Bár a védők sokáig kitartottak, de ez az idő nem arra fordíttatott, hogy megszervezzék a felmentő sereget. A nagy nehezen összegyűlt királyi hadnak annyi ereje volt mindössze, hogy Mohácsig eljutott, majd a kitört pestis miatt rögvest szétment.
1526-ban Szulejmán ismét személyesen vezette seregét a Magyar Királyság ellen, s ezúttal Budát vette célba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.