Friedrich
Megalakul az ideiglenesen megbízott Friedrich-kormány ("hivatalnok-kormány").
Édesapja gyógyszerész és gyártulajdonos volt. A pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti ill. a charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd a budapesti és berlini egyetemen jogot hallgatott. Kezdetben Berlinben dolgozott főmérnökként, majd 1908-ban Mátyásföldönelőbb gépjavító műhelyt, majd vas- és felvonógépgyárat alapított, amelyet 1920-ig birtokolt.
1912-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba és kapcsolatba került a szabadkőműves-mozgalommal is. 1914-ben Károlyi Mihály társaságában az USA-ba utazott, a visszaúton Franciaországban a háború kitörése miatt rövid időre internálták. Az I. világháború során tüzérfőhadnagyként, de valójában gépkocsizó parancsőrtisztként szolgált, az Önkéntes Királyi Magyar Automobiltestület tagjaként. Az őszirózsás forradalom idején az ún. "lánchídi csata" (1918. október 28.) egyik hangadója, sebesültje, a Károlyi Mihály-kormányban, majd a Berinkeyi-kormányban a hadügyminiszter politikai államtitkára (1918. november–1919. január). A Tanácsköztársaság idején mint az egyik ellenforradalmi csoport vezetőjét letartóztatták, de megszökött.
A proletárdiktatúra alatt ellenforradalmi szervezkedést vezetett; 1919. augusztus 6-án a Fehérház Bajtársi Egyesület elnevezésű ellenforradalmi csoport vezetőjeként a megszálló román csapatok beleegyezésével letartóztatta Peidl Gyula szakszervezeti kormányának tagjait, és megalakította saját, ideiglenes kormányát. József főherceg megbízása alapján 1919. augusztus 7-étől 1919. november 24-éig miniszterelnök, egyben kereskedelemügyi ésbelügyminiszter is. Rövid miniszterelnöksége alatt folytatta a Tanácsköztársaság rendelkezéseinek érvénytelenítését, és megalkotta az új választójogirendeletet (1919. évi 5895/1919 ME), amely 1922-ig maradt hatályban. Az antant és a budapesti román megszálló csapatok nyomására november 24-én lemondott.
Az 1919 végén alakult Keresztény Nemzeti Párt elnöke lett, amely a nemzetgyűlési választásokra egyesült a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával(KNEP). Ekkor még olyan illúziókban ringatta magát, hogy az antant egyre gyengül, „feltétlenül letűnőben van”, formálódik vele szemben „a letiport, talán a becsapott, félrevezetett nemzeteknek az új szövetsége”, amelyeknek a sora „a németektől az arabokig” terjed, „a világháborúnak még távolról sincs vége”, „átkozott az a kéz, amely aláírja a békeszerződést”.[1]
1919. novemberétől 1920. március 15-éig az ún. koncentrációs kormányban, a Huszár-kormány hadügyminiszter. 1920–1930 között különböző ellenzéki pártok élén országgyűlési képviselő. 1920 áprilisában kilépett a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából és külön pártot alapított, amely 1922-ben egyesült Andrássy csoportjával és felvette a Szövetkezett Keresztény Ellenzék nevet. Az 1920-as évek elején megalapította a „szittyák tábora” elnevezésű szélsőjobboldali szervezetet. Az 1920-as választásokon Budapest belvárosi kerületében szerzett mandátumot Wekerle Sándorral szemben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
