János Zsigmond
János Zsigmondotmagyar királlyá
választják.
János Zsigmond (Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 14.) 1540-től 1570-ig II. János néven választott magyar király (rex electus), Erdély első fejedelme (princeps Transylvaniae, 1565–1571).
Szapolyai János magyar királynak és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának a fia. Még születési évében, 1540. szeptemberében, a rákosi országgyűlés II. János néven magyar királlyá választotta. Semmivel nem volt bizonytalanabb a jogállása, mint Habsburg Ferdinándnak. A magyar királyi címet és hatalmat az 1526-os pozsonyi országgyűlésen megszerző Habsburg Ferdinánd folyamatosan megkérdőjelezte II. János magyar király hatalmát. Habsburg Ferdinánd magyar királyi jogcíméről tudni kell, hogy Pozsonyban mindössze 13 magyarországi főúr választotta meg 1526. december 17-én, miután Szapolyai Jánost több mint egy hónappal korábban szabályosan, de illegitim módon összehívott országgyűlésen megválasztották magyar királynak.
Habsburg Ferdinánd folyamatosan támadta, a megosztott és meggyengült országot. Ígérgetésekkel sikerült a maga oldalára állítani a magyar főurak jelentős részét, ami miatt Szapolyai János ideiglenesen el is kell meneküljön Lengyelországba és csak a lengyel seregek segítségével tudott újból hatalomra kerülni. Habsburg Ferdinánd a Török Birodalom felé 1 millió arany éves adót is megfizetésére kötelezte magát, ha török jóváhagyással a Habsburgok égisze alatt uralhatta volna az országot.
Szinte évenkénti rendszerességgel támadják a Habsburg csapatok Magyarországot Szapolyai János halálát követően, II. János király megválasztását követően Habsburg Ferdinánd újból hadsereg küldött Buda elfoglalása érdekében. Ettől az időtől kezdve terjedt el a mondás. hogy "két pogány közt, egy hazáért".
II. János magyar király hatalma a keleti országrészre terjedt ki, ugyanis az ország nyugati részét a Habsburgok bitorolták, de nagyon gyakran a Habsburgok által uralt Nyugati Magyar Királyság csak a Vág folyó völgyéig terjedt ki.
1541. május 25-én a török szultán Erdélyt a "fiának fogadott" János Zsigmondnak adta, közben a török csapatok csellel elfoglalták Buda várát 1541. augusztus 29-én. A török szultán álságos ígéretet tett, hogy csak II. János király felnőttkoráig őrzi meg Buda várát és ezt követően visszaadja a fővárost a magyar királynak. A törökök megengedték, hogy a magyar állam kincstárát, okleveleit az özvegyen maradt Izabella királynő és fia II. János magyar király, illetve a teljes királyi udvar szabadon elvigye társzekereken, a magyar udvar elvonulhatott Erdélybe. A magyar királyi udvar először Lippára, majd Gyulafehérvárra költözött, az egykori püspöki palotába, melyet átalakítottak királyi (később fejedelmi)lakhellyé. II. János király helyett a hatalmat 1551-ig Martinuzzi Fráter György, ezt követően 1559-ben bekövetkezett haláláig Izabella gyakorolta.
János Zsigmond igen művelt ember volt, nyolc nyelven olvasott és beszélt. Kimondottan szép férfi volt, alkata közepes, haja szőke, bőre finom, arca hosszúkás, ajka vékony volt. A magyar nyelven kívül beszélte a lengyel, olasz, német, román, latin, görög és török nyelveket. Szenvedélyes könyvbarát volt, támogatta Bakfark Bálint erdélyi tartózkodását, és zenekedvelő lévén ő maga is jól játszott lanton, orgonán és fuvolán. Szerette a táncot, a zenét és az éneket. Karcsú testalkata ellenére sokat vadászott, lándzsát vetett és jó céllövő volt, mai szóval sportos testalka volt.
Műveltségén kívül híres volt türelméről és igazságosságáról. Órákon keresztül képes volt hallgatni a különböző hiten lévő papok hitvitáit. Műveltségén és nagyfokú türelmén kívül tudni kell azt is, hogy jó sportoló, jó kardvívó és vadász volt, éppen ezért korán bekövetkezett halálával kapcsolatosan is kérdőjeleket tehet fel az elfogulatlan olvasó.
II. János király idejében a Keleti Magyar Királyság még nagyon fontos gazdasági, kulturális és katonai potenciállal rendelkezett. A törököket leszámítva Európában nem volt olyan állam, amelyiknek 50 000 katonája lett volna, mint a Keleti Magyar Királyságnak.
Habsburg Ferdinánd emberei folyamatosan győzködték a gyermek királyt és Izabella királynőt, hogy II. János mondjon le királyi címéről, Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségek fejében távozzanak Magyarországról. A hosszas győzködés és ígérgetések miatt II. János és Izabella 1551. augusztus 8-án elhagyta Erdélyt és Sziléziába költözött.
Habsburg Ferdinánd 1551-ben kezdődő uralma hamar kiábrándította a magyarokat és a székelyeket, sőt még az erdélyi szászok is kezdtek elégedetlenkedni. Ferdinánd első intézkedései közé tartozott, hogy a számára ismeretlen gazdag országot feltérképeztesse, hogy mennyi arany, ezüst, só és egyéb fontos ásvány van az országban, amivel növelni tudná saját hatalmát. Ferdinánd igyekezett kicserélni a teljes erdélyi állami adminisztrációt, lassan kiszorította a magyarokat minden funkcióból, pedig abban az időben Erdély lakosságának megközelítően 70%-a magyar vagy magyarul beszélő székely volt. Ferdinánd a magyarok és székelyek helyett németeket tett a különböző intézmények élére. Érdekes epizód Hans Dercshwam szepességi szász leírásában jelzett tény, amikor a szepességi szász -akit azért küldtek Erdélybe, hogy fürkéssze ki az ország ásványokban leledző gazdagságát-, magyar ruhát csináltat, mert Erdélyben mindenki magyar, még cselédek is, és ezért nem akar kitűnni a németes ruhájával.
Hamarosan kiderült, hogy Habsburg Ferdinándnak nincs elég ereje ahhoz, hogy Magyarországot megvédje, a török csapatok sorra foglalták el az ország fontos városait. Török kézre kerültek olyan fontos települések, mint Becse, Becskerek, Csanád, Lippa, Veszprém, Drégely, Szolnok, Temesvár, Karánsebes és Lugos. E fontos magyar településeknek elveszítése Habsburg Ferdinánd rövid uralma alatt történt.
Ferdinánd uralmával elégedetlen székelyek 1554. március 1-jére, Pozsonyba összehívott országgyűlésen nem jelentek meg, csupán két székely küldött jelent meg, de azok is csak azért, hogy előterjesszék sérelmeiket, a székelyek ugyanis ragaszkodtak ősi jogszokásaikhoz, törvényeikhez, adómentességükhöz és szabadságjogaikhoz, melyet eddig az összes magyar király elismert. Ferdinánd 1554. április 26-án kiadta azt az oklevelet, amellyel megerősítették a székelyek korábban már több magyar király által elismert szabadságjogait, mivel tudatában volt annak, hogy a székelyek nélkül, a székelyek ellenében a Keleti Magyar Királyságot nem tudja megtartani. A székely nemzet életében nagyon fontos az 1555-ben megtartott székely nemzetgyűlés, amelyen az addigi jogszokásokat kodifikálták, egységes törvénybe foglalták Székelyudvarhelyen. A székely konstitúció azért is nagyon fontos, mert a napjainkra fennmaradt példány magyar nyelven maradt fenn.
Ferdinánd azonban hiába kedveskedett a székelyeknek, mert az uralmával elégedetlen magyarok és székelyek 1556. januárjában kezdeményezték az országgyűlés összehívását, hogy hívják vissza a trónra Izabella királynét és II. János magyar királyt. Az elégedetlenkedő erdélyi és magyarországi rendek ezért 1556. március 8-án országgyűlést tartottak és döntöttek arról, hogy visszahívják Izabella királynőt és II. János magyar királyt a Keleti Magyar Királyság trónjára. A Török Birodalom mellett, II. János magyar királyt, Európa akkoriban jelentős nagyhatalmai, Lengyelország és Franciaország is elismerte.
Az erdélyi és magyarországi rendek sürgetésére végül Izabella királyné és a fiatal király 1556. október 22-én ünnepélyes külsőségek között bevonult Kolozsvárra, ahol Báthory István nagyívű, latin nyelvű beszédet tartott. Az ország sorsát egyelőre Jagelló Izabella királyné vezette, ugyanis a rendek rábízták az ország igazgatását az özvegy királynéra, II. János nagykorúságáig. Ezen a gyűlésen többek között a rendek azt is elfogadták, hogy a székelyek a szászokhoz hasonló terheket kell viseljenek, ami rendkívül felháborította a székelyek többségét. A székelyek ugyanis eddig csak a vérükkel adóztak és csak a király koronázásakor, vagy a királyi családban születendő gyermek esetén "ajándékoztak" egy-egy ökröt székely portánkként.
A székelyek elégedetlenségét Habsburg Ferdinánd természetesen kihasználta, s újból megígérte a székelyek adómentességét, sőt újból háborúval válaszolt.
A Keleti Magyar Királyság lakosságának többsége, azonban nem felejtette el ilyen gyorsan Ferdinánd "jótéteményeit", a többség keményen harcolt az ország függetlenségéért, sőt 1557-ben a Habsburg-párti magyarok is egyre többen II. János választott magyar király oldalára álltak, így szabadult fel az idegen, német uralom alól Várad, Huszt, Tokaj és Kassa városa és környéke.
Izabella királyné 1558. október 8-án Székelyudvarhelynek királyi városi címet adományozott, az oklevélben kikötötték, hogy a város lakóit vendégek tartásával, a királyi udvarba küldött követek útiköltségének fedezésével, illetve Udvarhelyszék tisztjeinek fizetendő bírságokkal és más törvénytelenségekkel ne terheljék. Ekkor kapott Udvarhely városa címeres pecsétet, melyben kék mezejű pajzsban egy vívótőrt tartó páncélos kar, s kezében a vívótőrön fel van tűzve egy szív, medvefő és korona. A pecsét körirata: Sigilium Oppidi Siculicalis Udvarhely. Izabella királyné ugyanebben az évben adott ki oklevelet Csíkszereda városának is.
Hiába kedveskedett Izabella királyné ezekkel az oklevelekkel, a Habsburgok biztatására a székelyek újból el kezdtek elégedetlenkedni és lázongani, az 1559. évi segesvári országgyűlésre előterjesztették sérelmeiket.
Izabella királyné 1559. szeptember 15-ei korai halála miatt, a Habsburgok újból megpróbálták a Keleti Magyar Királyságot megkaparintani. Hiába lett lassan nagykorúvá II. János magyar király a Habsburgok nem mondtak le e gazdag ország megszerzésétől, ezért felbiztatták Heraklidesz Jakab moldvai vajdát (a román történelmírásban Despot voda), hogy támadja meg az országot. A moldvai vajda mellett Balassa Menyhért (Izabella királyné egykori magyarországi főkapitánya) és más Habsburg-párti urak folyamatosan lázítottak a törvényes magyar király, II. János ellen, míg végül Felső-Magyarország jelentős területei Habsburg uralom alá kerültek 1561. végére. A mozgolódás kiterjedt a Székelyföldre is.
Az erdélyi rendek túlnyomó többsége azonban egységesen lépett fel II. János magyar király mellett és 1562. január 15-én Gyulafehérváron elhatározták, hogy hadat indítanak a Habsburgok oldalára állt Balassa Menyhért és társai ellen. II. János hadai azonban a Habsburgok oldalán álló magyar csapatoktól vereséget szenvedtek a Közép-Szolnok vármegyei Hadad mellett Zay Ferenc kassai kapitánytól. A hadadi vereséggel azonban nem dőlt el semmi, azért a Habsburgok a legaljasabb tettre szánták el magukat. Azt tervezték, hogy megöletik a fiatal magyar királyt. II. János ellen olyan emberek fogtak össze, mint Balassa Menyhért, Székely Antal, Walkay Miklós, Forró Miklós és sokan mások. Mindannyian magyarok, akik arra törekednek, hogy a törvényesen megválasztott magyar királyt megöljék. II. János azonban hamar megtudta a szervezkedést és a merénylők közül Walkayt és Forrót elfogatta. A magyar királyi udvar emberei követelték a merénylők kivégzését, de a jószívű király megbocsátott a merénylőknek.
II. János király hasonlóképpen igyekezett lecsendesíteni a székelyeket is, de a Székely Antal vezette székelyek bízva erejükben és nagy létszámukban, a király békülő szavaival nem törődtek. A székely lázadók mintegy 40 000 fegyveressel összegyűltek Udvarhely városában és arra esküdtek fel, hogy a régi szabadságjogaik nélkül nem teszik le a fegyvert. A lázadó székelyekhez csatlakoztak az erdélyi szászok is. Ők egyébképpen a történelem folyamán sok alkalommal fordultak a törvényes magyar uralkodó ellen a Habsburgok biztatására. A székelyek többi része azonban továbbra is kitartott II. János magyar király oldalán.
II. János Segesvárra vonta össze hadait a lázadó székelyek ellen. A királyi sereg mintegy 20.000 katonát tett ki, mely a lázadó székelyek fegyvereseinek éppen a fele volt, de a király seregében is számos székely volt. A lázadó székelyek ellen a király két csapatra osztotta seregét, az egyiket Majláth Gáborra bízta, míg a másikat személyesen János Zsigmond vezette. A Pálfavi Nagy György, Gyepesi Ambrus és Bán András vezette székelyek Majláth Gábor vezette királyi seregeket meg is verték, majd felperzselték Szászrégent, Görgényt és Gernyeszeget. Ezt követően azonban, a lázadó székelyek Radák László és Pekry Gábor vezette válogatott lovasainak nem tudott ellenállni és Kisgörgénynél vereséget szenvedtek. Ez a vereség annyira lehangolta a lázadó székelyeket, hogy elfogták vezetőiket és a királyhoz küldték.
A székelyek lázadását követően a király Segesvárra országgyűlést hívott össze, melynek alkalmával keményen megbüntették a lázadó székelyek vezetőit. Az 1562. évi segesvári országgyűlésen döntöttek arról, hogy a székelyek kiváltságait megvonják, állami tulajdonba veszik a székely nemzet tulajdonát képező vashámorokat, vas- és sóbányákat, az addig szabad székelyeket egyszerű földönlakókként - jobbágyokként - kezelik. Büntetésképpen a székelyek meg kell építsék Udvarhely városában a "Székely támadt", Háromszéken pedig a "Székely bánja" várakat. A székelyek sóbányájának őrzésére sóőröket telepített le, így jött létre Parajd települése, a sóbánya vezetésére sókamara ispánt nevezett ki. Ezek közül az első ispán Literáti Székely János, akit 1568-ban megbízott azzal, hogy a székely lófőknek továbbra is szabadon adjanak sót. A székely nemzet sókamara ispánját később már konkrétabban megnevezik, amikor éppen Literáti Székely János fiát, Székely Mózest (később az egyetlen székely fejedelme Erdélynek) sófalvi sóbánya kamarispánjaként emlegetik az oklevelek 1583-tól.
Habsburg Ferdinánd 1564. július 23-án eltávozott az élők sorából, de ezzel a Habsburg törekvések nem fejeződtek be, hogy Magyarországot megszerezzék, hanem a Ferdinándot követő Habsburgok alatt is folytatták Magyarország támadását. Ferdinándot követő Habsburg Miksa, azt hitte, hogy a székelyek az 1562-ben történt vereségük miatt el fognak pártolni II. Jánostól, de csalódnia kellett, mert 1566-ban Gyula ostrománál mintegy 10.000 székely harcolt a Habsburg csapatok ellen. Nagybánya visszafoglalásakor épp egy székely katona tűzte ki a vár falára II. János király zászlaját.
A Habsburgok a fegyveres támadásokkal és lázításokkal párhuzamosan, folyamatosan arra próbálták rávenni II. János magyar királyt, hogy mondjon le királyi címéről és helyette elégedjen meg a "fejedelmi" címmel. II. János magyar király a kereszténység széthúzását meg akarta akadályozni és komoly tárgyalásokat kezdeményezett a Habsburg udvarral, ezért Erdély egyik legfelkészültebb diplomatáját Báthory Istvánt küldte Bécsbe. A Habsburgok felrúgva a diplomácia legelemibb szabályait 1565. június 5-én bebörtönözték a több nyelven beszélő Báthory Istvánt és csak két esztendő után engedték el, II. János magyar király folyamatos unszolására. Báthory a nagy megaláztatás miatt, soha többé nem volt hajlandó németül megszólalni.
A Tolvajos-tetői 1567-es ütközet János Zsigmond csapatai és a csíki székelyek között, nagyon kétséges, hogy egyáltalán megtörtént-e, hiszen 1567-től 1727-ig egyáltalán senki nem emlegeti, egyetlen krónikás sem említi. A Habsburg uralom 1711-es berendezkedése után 16 évvel, 1727-ben történik meg az első írásos említése ennek a "csatának". A Habsburgok igyekeztek átformálni a magyar történelmet, a maguk politikai célja szerint.
János Zsigmond 1571. március 14-én, a speyeri szerződés ratifikálása után négy nappal hunyt el. Ravatalánál Dávid Ferenc búcsúztatta a dévai várban. Halálával egyben a Szapolyai-család is kihalt. Halálával a speyeri egyezmény szelleme alapján I. Miksa új vajdát nevezhetett volna ki a helyére, ehelyett azonban Báthory István önálló fejedelemséget alakított ki az erdélyi vajdaságból.
Halála ugyanolyan gyanús volt, mint több magyar király halála, sokan feltételezték, hogy mérgezés áldozata lett.
János Zsigmondot 1571. május 25-én temették el Gyulafehérváron, az unitárius egyház szertartása szerint, az 1009-ben, István magyar király által alapított székesegyházban, Hunyadi János kormányzó és édesanyja Jagelló Izabella szarkofágjai mellé.
II. János magyar király mellére egy arannyal bevont ezüst táblát helyeztek a következő szöveggel:
"Felséges Második János Fejedelem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb., a néhai őfelsége, János király, a lengyel Zsigmond király és Bona királyné leányától származó Izabella királyné fia, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb., választott királya, isteni sugallatból felékesítve a nyelvek adományával, az élet tisztaságával, a lelkierővel, hadi szerencsével, hadicsellel és az összes hősi erénnyel, a harc és az igazi kegyesség kedvelője, korának XXXI. évében, március XIV. napján hajnal előtt három órakor az ővéinek leptikus betegségekben, a kíméletlen halál elragadta őt, akiben a magyar nemzetség királyi magva, jaj, teljesen megszakadt, és fejünk koronája valóban lehulott, a hatalom pedig a külső nemzetekhez sodródott. Krisztus születésének MDLXXI. évében."[2]
Nem sokkal később 1599-ben a sírrablók II. János király szarkofágját feldúlták, kirabolták, amikor a Habsburgok biztatására és azok pénzén Mihály vajda katonái elfoglalták Gyulafehérvárt és Erdélyt, s ekkor tűnt el ez az aranyozott ezüst lemez is, amelynek szöve
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
