Bercsényi Miklós
Bercsényi Miklós kuruc serege Zólyomnál megfutamítja Forgách Simon császári seregét.
Székesi gróf Bercsényi Miklós (Temetvény, 1665. december 6. – Rodostó, 1725. november 6.) kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a Rákóczi-szabadságharc
Felvidéki nagybirtokos család sarja, édesapja Bercsényi Miklós dunán-inneni helyettes főkapitány, majd tábornok. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádoroldalán kezdte katonai pályáját. 1685-ban Vágsellye kapitánya lett. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredesi rendfokozatot kapott, majd Szeged vára és a hozzátartozó véghelyek főkapitányává nevezték ki.
I. Lipót magyar király és német-római császár több kitüntetésben részesítette, így 1687.szeptember 14-én apjával együtt grófságot nyert, majd ugyanebben az évben aranysarkantyús vitézzé ütötték.
Bercsényi Miklós 1691-től Ung vármegye főispánja, királyi tanácsos és bányavidéki vicegenerális, volt. 1696-98-ban az újonnan szervezett felső-magyarországihadikommissariatus főkapitánya volt. 1697-ben a hadra kelt vármegyei nemességgel segítette letörni Tokaji Ferenc hegyaljai fölkelését.
Az 1690-as években, a nemesi-rendi elégedetlenség fokozódása idején fokozatosan szembefordult I. Lipót császár abszolutizmusával és elnyomó politikájával.
1696-ban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenccel, akinek ettől fogva leghűbb barátja volt. Politikai elképzeléseinek sikerült megnyernie a fiatal Rákóczit, s hozzákezdtek egy nemesi összeesküvés megszervezéséhez, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgokmagyarországi uralmát. Amikor Rákóczit 1701. május 29-én Solari gróf és császári tábornok Sáros várában elfogta, Bercsényi Lengyelországba menekült, ahol előkészítette a felkelést. Előbb egyedül, majd Rákóczival együtt a XIV. Lajos francia király és XII. Károly svéd királyt akarta megnyerni a magyarországi felkelés támogatására.
1703 tavaszán, amikor a tiszaháti parasztok kezdeményezésére megindult a szabadságharc, Bercsényi lengyel csapatok élén jött Rákóczi segítségére és kezdettől fogva a szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főparancsnoka volt.
A szabadságharc kezdetén a konföderált rendek generálisaként az 1703. évi győzedelmes felső-magyarországi hadjárat irányítója volt.
Politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Szűkebb térre igyekezett szorítani aprotestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. Nyolc éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett. Emellett a diplomáciában is a fejedelem egyik legbizalmasabb tanácsadója volt.
A szécsényi országgyűlésen az ő javaslata szerint alakult meg a rendi konföderáció, vagyis az elégedetlen rendek szövetsége, amely Rákóczit választotta vezérlő fejedelemmé (dux). Bercsényit ugyanakkor első világi szenátorrá választották, s bár főgenerálisi rangjáról külön törvénycikk nem született, az országgyűlés végzéseiben már ezzel a titulussal említik, s e minőségben írta alá aszeptember 20-ai szövetséglevelet is, közvetlenül a fejedelem után. (Külön törvénycikk hiányábanForgách Simon később elvitatta tőle a konföderáció főtábornoki címének jogszerű használatát.)1705-ben a szövetkezett rendek főgenerálisa lett, a szenátus első tagja, 1706-ban a császárral folytatott nagyszombati béketárgyalásokon a kuruc küldöttség vezetője volt.
1707-ben fejedelmi helytartó lett és a Varsóban I. Péter orosz cárral a Rákóczi lengyel királyságát tervező titkos szövetséget kötő delegáció feje volt. Ekkor és később is az inkább a svédek és franciák felé tekintő fejedelemmel szemben az orosz orientáció lelkes hívének mutatkozott.
A szerencsétlen kimenetelű trencséni ütközet után Szécsénynél szedte össze a kuruc hadak szétvert lovasságát, s a további hadjáratokban is vitézül harcolt. 1710-ben Lengyelországba indult az orosz segély szorgalmazása végett, de nem járt sikerrel.
A szatmári béke kedvezményeit nem fogadta el, s 1711 és 1716 között Lengyelországban, Bržanvárában élt. 1716-ban a szultán meghívására a bujdosókkal Chotzinba, és az Al-Dunához, anagyvezír táborába utazott, vele szövetkezett és1717-ben 20 000 török harcossal beütött Magyarországra Orsovánál. Mehádiától Facsetig nyomult, de kénytelen volt visszavonulni.
E hadjárat után, amikor 1718-ban VI. Károly császárbékealkudozásba bocsátkozott a törökkel, a császári biztosok Rákóczi és Bercsényi kiadatását követelték, amit III. Ahmed szultán határozottan visszautasított.
Bercsényi Rodostóban hunyt el 1725. november 6-án. Hamvait 1906-ban II. Rákóczi Ferenc újratemetésealkalmából hazahozták és október 29-én Kassán, aSzent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.
Háromszor nősült, de gyermekei csak első feleségétől születtek. Első felesége homonnaiDrugeth Krisztina (1659-1691) volt, gyermekeik:
- László Ignác (1689-1778), Rákóczi testőrségének századosa, később Franciaország marshallja; neje: Anne Catherine Girard de Wiet (1702-1766)
- Zsuzsanna (1691-1845); férje: zicsi és vásonkeői gróf Zichy Péter (1673-1726)
Második felesége Csáky Krisztina grófnő (1654-1723) volt, akivel később együtt vonult száműzetésbe Rodostóba. Második feleségének halála után, 1723-ban harmadszor is megnősült. Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen szerelmét vette feleségül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
