I. Ferenc József
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó magyar király (I. Károly néven osztrák császár).
Ferenc József vagy I. Ferenc József (németül Franz Joseph von Österreich; csehülFrantišek Josef; lengyelül Franciszek Józef; horvátul Franjo Josip; szlovénül Franc Jožef;szlovákul František Jozef; olaszul Francesco Giuseppe; románul Francisc Iosif; szerbülФранц Јозеф; ukránul Франц Йосиф; latinul Franciscus Iosephus; Bécs, 1830. augusztus 18. – Bécs, 1916. november 21.) osztrák főherceg, 1848-tól haláláig osztrák császár, 1867-től Magyarország megkoronázott apostoli királya, Erzsébet császárné és királyné férje.
68 éven át uralkodott, ő volt a Habsburg Monarchia leghosszabb ideig ténylegesen hatalmon lévő uralkodója, egyben Európa történetének harmadik leghosszabb ideig uralkodó monarchája (XIV. Lajos francia király és II. János liechtensteini herceg után) Irányítása alatt az 1850-es–60-as években az Osztrák Császárság súlyos katonai és politikai veszteségeket szenvedett, a szárd háború és porosz–osztrák háború nyomán elveszítette vezető szerepét a német államok között, és le kellett mondania itáliai tartományairól is. Ezek a vereségek kényszerítették ki a Magyarországgal való kiegyezést, a központosított birodalmi kormányzat dualista rendszerré való átalakítását.
Mikor a forradalom átterjedt a fővárosokra is, Ferdinánd lemondott unokaöccse, Ferenc József javára, akit 1848. december 2-án, Olmützben Ausztria császárává kiáltottak ki. Ferdinánd lemondatására már korábban előkészületeket tettek, ugyanis a magyar hadmozgások ellen nem tudtak nyílt támadást indítani, mivel Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta. Ferdinándot emellett gyengeelméjűnek is tartották, így alkalmatlan volt az uralkodásra Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz-t felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, tehátV. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.Ferenc József még csak 18 éves volt. Trónra kerülésében nagy szerepe volt anyjának, az ambiciózus és erélyes bajor Zsófia bajor királyi hercegnő fáradhatatlan intrikáinak. Ferdinánd lemondása után öccse, Ferenc Károly főherceg következett volna a trónöröklésben, de felesége, Zsófia főhercegnő erélyes fellépése nyomán ő maga is lemondott trónigényéről fia, Ferenc József javára. Zsófia főhercegné igen erős befolyást gyakorolt fiára, az ifjú uralkodóra. Tanítói közül Metternich kancellártette rá a legnagyobb benyomást.
A szabadságharc már zajlott, mikor Ferenc József trónra lépett, és a Schwarzenberg-kormány hatalomra jutott. Decemberben az udvar általános támadást indított Magyarország ellen. A Dembiński által vezetett magyar sereg 1849. február 26–27-én Kápolnánál vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette osztrák csapatoktól. A vereség katonailag nem volt súlyos, nem borította fel az erőviszonyokat. Politikailag azért vált jelentőssé, mert Windisch-Grätz eltúlozta a csata jelentőségét, („A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem... Egyedül a csapatok kitűnő szelleme és vitézsége, a tábornokok célirányos vezetése, kitűnő tüzérségünk hatékony tüzelése tudott mindenütt úrrá lenni a jelentős túlerő felett.”[3]) ami az olmützi alkotmány (1849. március 4) kiadásához vezetett. Az oktrojált alkotmány értelmében a Magyar Királyságot a centralizált birodalomba olvasztották, megszüntették az Erdéllyel kialakított uniót így létrehozva a Magyar Királyságot, az Erdélyi Fejedelemséget, valamint a Katonai Határőrvidéket és a Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságot. A császári házhoz lojális Horvátország pedig Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is. Az olmützi alkotmányra válaszul az országgyűlés Kossuth javaslatára kimondta a Habsburg-háztrónfosztását, Magyarország függetlenségét (Függetlenségi Nyilatkozat, Debrecen, 1849. április 14.) és Kossuth ideiglenes államfői, kormányzó-elnöki kinevezését.
Újabb fordulatot Buda visszafoglalása (május 21.) hozott, amelynek révén az ország jelentős része magyar ellenőrzés alá került, a császári haderő viszont időt nyert. Ferenc József május elsején – saját kezűleg írt levélben – segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én bejelentette hadainak elindítását. Az orosz haddal kiegészült osztrák csapatokkal már nem tudtak megbirkózni a magyar erők, a szabadságharcot leverték.
Görgey világosnál letette a fegyvert, abban a hitben, hogy az orosz cár kegyelmet kér a kapituláló magyaroknak. Az orosz cár ezt meg is tette, az osztrák kormányzat azonban a megtorlás mellett döntött és szabad kezet adott Haynaunak. Schwarzenberg a megtorlásától a magyarok megtörését várta. Haynaut, miután elvégezte a piszkos munkát, Ferenc József utasításait késleltetve teljesítette, és a kormányzattal is több ízben nézetkülönbsége alakult ki, július 6-án nyugállományba helyezték, és a felelősséget megpróbálták rákenni.
Ferenc József az alábbiakat mondta, a szabadságharc leverését követően: „…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
1857-ben Ferenc József látogatása alkalmából Arany Jánost felkérték egy üdvözlőbeszéd megírására. Nem vállalta el, de írt egy balladát. A walesi bárdok című „óangol” balladában Edward angol király látogatásra indul újonnan leigázott tartományába, Walesbe. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Edward angol király maga Ferenc József, a walesi bárdok pedig magyar költők.
Az 1867-es kiegyezést követően Magyarország királyává koronázták. Ekkor lett királyi jelmondata: „Bizalmam az ősi erényben”.Magyarország miniszterelnökévé a száműzetésből hazatért gróf Andrássy Gyulát nevezte ki, akit a szabadságharcban való aktív részvételéért korábban távollétében („in effigie”) halálra ítéltek (Erzsébet királyné Andrássyt „a szép akasztott”-nak nevezte), az alkotmányos Ausztria első miniszterelnöke pedig Karl (Carlos) Auersperg herceg lett.
A kiegyezés értelmében az új birodalom dualista szerkezetű lett, kimondta Magyarország alkotmányos és önkormányzati önállóságát. Az ország belpolitikai ügyeit a saját minisztériumai vihették. Azonban Ferenc József kezében jelentős hatalom maradt, ő volt a hadsereg vezetője. Az országgyűlés csak az adó és újonclétszám tekintetében tudta ellenőrizni, a közös ügyekben döntő delegációk külön üléseztek és véleménykülönbségük esetén a király döntött. Emellett Ferenc József előszentelési joggal is rendelkezett, azaz csak akkor kerülhetett egy törvényjavaslat tárgyalásra a magyar országgyűlésbe, ha azt Ferenc József jóváhagyta. A kiegyezés azonban nemcsak politikai volt, hanem gazdasági is; a közös ügyek rendezésére kvótarendszert állítottak fel, a költségek 30%-át állta Magyarország (később ez 36,4-re nőtt) és vámszövetséget kötöttek. A gazdasági kiegyezés 10 évente került meghosszabbításra.
A Budavári Palotába 1867-ben addig soha nem látott mozgalmas élet költözött. A kiegyezési tárgyalások során az uralkodó és hitvese többször tartózkodott a magyar fővárosban. Június 6-án Ferenc József a palotában fogadta az országgyűlés küldöttségét, s átnyújtotta az első ízben magyar nyelven kiállított koronázási hitlevelet. Ezzel Ferenc József megkoronázásának minden akadálya elhárult. Hatalomra kerülése után közel tizenkilenc évvel illesztették fejére Szent István koronáját. 1867. június 8-án a Lánchidat lezárták, hogy a koronázási menet szabadon közlekedhessék. A tömeg már hajnalban ellepte az utcákat, hogy a hosszú szertartás valamelyik eseményének nézője lehessen.
A koronázásra a Mátyás-templomban került sor. A főnemesek, országgyűlési követek hintói már reggel hatkor begördültek, hogy hét órára, a király érkezésére mindenki a helyén legyen. Ferenc József lovon, Erzsébet pedig Mária Terézia hintóján érkezett. A templom kapujában a főpapok fogadták őket. A király magyar tábornagyi egyenruhában végigvonult a rendezvényre készített két emelvény között. Az rómaikatolikus szentmisén Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált Koronázási miséjét (Missa Coronationalis) játszották. Liszt Ferenc – akit két nappal korábban Ferenc József-renddel tüntettek ki –, még meghívót sem kapott a koronázásra, csak a Nemzeti Zenede szerzett neki helyet az orgonakarzaton. Liszt – nem várva meg a ceremónia végét – gyalog indult el a szállására. Ferenc József felöltötte a koronázási palástot, majd felkenték. Azután Andrássy Gyula miniszterelnök – aki a nádort helyettesítette – az érsek segítségével az uralkodó fejére helyezte a koronát, kezébe adta az országalmát és a jogart. Odakint díszlövések dördültek, harsonák szóltak, s a tömeg üdvrivalgása csapott fel. Ezután Erzsébetet is felkenték, vállához érintették a Szent Koronát.
A szertartás a helyőrségi templomban (ma Magdolna-torony) folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi-templom előtt a király világi esküt tett. Majd a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, s kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére.
Az 1867-es kiegyezést nagy ellenszenvvel fogadták a keleti területeken élő horvátok, szlovákok, szlávok, a nyugati területeken élő csehek és lengyelek, akik nem részesültek a magyarok (németekhez hasonló) kiváltságaiból. Ez a szokatlan kivételezés, amit Ferenc József is elismert, megsértette a birodalom valamennyi népének egyenjogúsági elvét. A feszültséget megszüntette a magyarokkal, viszont megtartotta a szláv népekkel. A szlávok elégedetlenségét fokozta, mikor a szláv nyelvet államnyelvként elismertető reform megbukott.
A magyar kiegyezést a cseh és lengyel népek az ausztroszláv törekvésék bukásaként értékelték. A cseh Palacký javaslatára Ferenc József hajlandó lett volna a dualista birodalmat trialistává átszervezni, azonban az osztrák–német nagypolgárság és a magyar politikai vezetők nyomására elállt ettől a tervtől. A galíciai lengyel trialista elképzelések az Orosz Birodalom ellenzése miatt nem valósulhatott meg. A horvátok az illír elképzelések nyomán szintén javaslatot tettek egy trialista államra, amit az uralkodó szintén elutasított, azonban a magyar–horvát kiskiegyezés (1868. november 17-én) a horvátoknak részleges autonómiát jelentett, amelyet Ferenc József is szentesített. Ennek értelmében a horvátokat politikai nemzetnek ismerték el, és belső autonómiát is kaptak.
A királynak a kiegyezés utáni legfontosabb tettei közé tartozott a törvényalkotás, melynek során megszületett a nemzetiségi törvény 1868-ban, amely széles nyelvhasználatot biztosított az egyes nemzeteknek, a magyar csak a legfelsőbb (törvényhozás) szinten volt kötelező, a megyék, városok stb. szintjén akár négy nyelven is folyhatott ügyintézés, egyesületeket alakíthattak, stb. Bevezették a kötelező iskolába járást a 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára. Modernizálták az adórendszert, az igazságügyet, a büntetés végrehajtást (megszüntették a testi fenyítést).
Az 1875-től 1890-ig terjedő időszak – Tisza Kálmán miniszterelnöksége – a dualizmus korának nyugalmi időszakának tekinthető. A Monarchia válsága 1890-es évektől kezdett kibontakozni. A sok éve fennálló ellentétek fokozták a feszültséget; alkotmányos monarchiában a királynak vannak bizonyos abszolutista jogai. A válság állandósult és különböző megoldási kísérletek is születtek, ám Ferenc József nem volt a reformok híve.
1908-ban az addig okkupáció alatt tartott Bosznia és Hercegovina annexiójáról döntött, attól tartva, hogy az akkor már parlamentáris török állam visszakövetelheti a területeket. A két terület annektálására, azaz a birodalomba olvasztására 1908. október 5-én került sor.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
